Bemutatkozás – Kis Annamária

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin

Kis Annamária vagyok, Panni, ahogy a munkában és a magánéletben is szólítanak. Az elmúlt 15 évben a pénzügyi szektorban dolgoztam különböző területeken vezetői pozícióban és egy saját élmény kapcsán találkoztam a coachinggal.
Kezdetben engem coacholtak, majd coachingot tanultam, hogy coach típusú vezetőként használjam a már megszerzett tudást.  Mostanra pedig az életem egy fontos részévé vált mások támogatása.

Executive coacként leginkább vezetőkkel és csapatokkal dolgozom, valamit fiatal pályakezdőket támogatok a karrier céljaik elérésében.

Leginkább a pragmatikusságom és a rendszerek, összefüggések feltárásának képessége jellemző rám. Hiszem, hogy ha átlátjuk a különböző szempontok hálózatát, meg tudjuk találni azt az egy szempontot, amin ha változtatunk, dominó effektusként a többin is változás érhető el.

Ehhez a változtatáshoz a megélt dolgok, a saját tapasztalataink szinte minden kihívás vagy elakadás esetén segítségünkre lehetnek. A megélt pozitív vagy negatív tapasztalatokból tudunk levonni következtetéseket és tudatosíthatjuk a tanulási folyamatainkat. Ezek újra és újra előhívhatóak lesznek és a tudástárunk folyamatosan bővülni tud az újabb és újabb tapasztalatok által.

Ebben a tudatos előhívásban és rendszerezésben támogatom a coacheekat és a csapatokat. Hogy újra tudják hasznosítani a múltbéli tapasztalataikat az itt és most elakadásaiban és megtalálják a legfontosabb dominó darabot a változás elindításához.